#Tóbiás József






Balog:
 

Balog: "Nem gondolom, hogy a hurráoptimizmus indokolt"

A KDNP fenekén lévő tapasztól kezdve minden előkerült Balog Zoltán éves miniszteri meghallgatásán, ahol a miniszter meglepően önkritikus megjegyzéseket is tett. Ellenzéki össztűz és kormányoldali dicséret jutott a miniszternek, bár volt olyan saját oldali képviselő, aki kevesellte a kormánypropagandát.

hvg.hu hvg.hu


Tóbiás József nagyobb házat vásárolt
 

Tóbiás József nagyobb házat vásárolt

Az MSZP pártigazgatója friss vagyonnyilatkozata szerint eladta érdi házát és vett egy kicsit nagyobbat, kicsit odébb: Törökbálinton. Az ellenzéki politikus10,5 milliós bankhitele egy forinttal sem lett kevesebb 1 év alatt, de továbbra is 3 városban bérelnek irodát neki.

hvg.hu hvg.hu




Elnököt választ az MSZP:
 

Elnököt választ az MSZP: "szájkarate biztos lesz"

A jelenlegi szocialista elnök Tóbiás József újrázna a szombati kongresszuson, több párttag szerint azonban Molnár Gyula volt kerületi polgármester lehet a befutó, bár nem túl meggyőző többséggel. Van, aki szerint az igazi kérdés, ki lesz a választmányi elnök, Botka László állítólag csak akkor vállalja a miniszterelnök-jelöltséget, ha megválasztják a választmány élére.

hvg.hu hvg.hu




Mutatjuk, hogyan alakultak a pártok pénzügyei 2015-ben
 

Mutatjuk, hogyan alakultak a pártok pénzügyei 2015-ben

A pártok által kiadott pénzügyi beszámolók szerint legtöbbet működésre és "politikai tevékenységre" költöttek. Morvai Krisztina, Hiller István, Tóbiás József és Schiffer András is szép összegekkel járultak hozzá pártjuk büdzséjéhez.

hvg.hu hvg.hu



Éremeső, beszóló Clinton, Jancsó-filmes kormányparádé a hét képein
 

Éremeső, beszóló Clinton, Jancsó-filmes kormányparádé a hét képein

Megnyílt a pécsi állatkert, nagy csinnadrattával letették a Lovarda alapkövét, rendőrautókat gyújtottak fel Franciaországban, Bill Clinton kemény szavakkal illette a magyar kormányt, két kilométeres pizzát készítettek Nápolyban, elkészült a gigantikus óceánjáró - képes összeállításunk a hét fontosabb eseményeiből.

hvg.hu hvg.hu

Szembement az MSZP-frakció Tóbiással?
 

Szembement az MSZP-frakció Tóbiással?

A szocialisták a kormánypártokkal együtt leszavazták az alapjövedelemről szóló PM-es előterjesztést, pedig Tóbiás József pártelnök ma egy konferencián a jobb táradalom eszközeként emlegette az alapjövedelmet.

hvg.hu hvg.hu